Skip to content

Bonyhád Tolna megye negyedik legnagyobb népességű települése, a Bonyhádi járás városa ésközpontja. Gyakran nevezik a „Völgység fővárosának”.

Bonyhad1

A bonyhádi zsidóságra vonatkozó első bizonyítható adatok az 1741-es összeírásból származnak. A bonyhádi neológ (vagy kongresszusinak is mondott) temető sírköveinek feliratai alapján korábban is élhettek zsidók a településen. A legkorábbi sírkő 1703-ból származik, sőt a zsidóság valószínű megjelenése egészen a török hódoltság koráig vezethető vissza. Folyamatos jelenlétük csak a 18. század közepétől biztos, így az 1741-es összeírás tekinthető perdöntőnek. Ebben az időben négy zsidó család él a községben, a település ekkor még a megye kevésbé jelentős falvai közé tartozott. Bonyhád az 1740-es évek közepétől kezdett rohamosan fejlődni. ebben döntő szerepet játszottak a zsidók.

1746-ban 13 zsidó család élt Bonyhádon, 1752-ben már 31. 1750-es évek közepétől a zsidóság betelepülési hulláma tovább folytatódott. 1754-ben megalakult a helyi hevra kadisa (zsidó temetkezési szentegylet) , 1764-től imaháza és jesivája (zsidó hittudományi iskola) is volt a közösségnek. 1781-ben 382 zsidó lakta, 1795-ben új zsinagógát is építettek, mert az imaházat és a zsidó negyedet tűzvész pusztította el az azt megelőző évben.

zsinagoga-old

Mivel a pécsi püspök nem engedte Baranyában letelepedni a zsidókat, ezért Bonyhád lett a délvidéki kereskedelem hídfőállása. A hatályos jogszabályok értelmében zsidók ekkor még nem rendelkezhettek sem városi ingatlannal, sem földbirtokkal. Átmeneti visszaesés után a zsidók száma – a betelepülések okán – 1778–1808 között megnégyszereződött. A betelepülők 39 százaléka Morvaországból érkezett, 29 százaléka az ország más részéről, 24 százaléka Tolna megye más településeiről, 10 százaléka Csehországból.

A zsidó lakosság háromnegyed része kereskedelemmel és kézművességgel foglakozott. A foglalkozások szerinti tagozódás 1808-ban: a 289 családból 152 foglalkozott kereskedelemmel (73 úgynevezett batyus, 19 házaló, 11 iparcikk-kereskedő), 58 családfő volt kézműves (15 szűcs, 12 szabó, 6 üveges és pipakészítő), 33 családfő az egyházközösség alkalmazásában állt (10 tanító, 6 zenész).

A zsidók megtelepedésével új ipari szakmák – szűcs, tímár, szabó, üvegező, ötvös, könyvkötő – is megjelentek.

A bonyhádi izraeliták, mint minden más felekezet népiskolát is fenntartott 1798-tól, ahol németül és magyarul is tanították a gyerekeket. 1868-tól hat osztállyal működött kettő izraelita népiskola, a neológ (kongresszusi) közösség mellett az ortodox zsidóság is fenntartott iskolát. Az állami tantervet oktató népiskolán kívül több – 1851-ben tizenkettő – magánkézben lévő héder (alapfokú zsidó iskola) is volt a városban. A helyi jesiva színvonalát jelzi, hogy a történelmi Magyarország minden részéből volt tanulója – Kolozsvárról, Szatmárról, Dunaszerdahelyről, Pozsonyból, sőt az 1892-es kimutatás négy bécsi hallgatót is nyilvántartott. Az egyházközösség – az iskola mellett – kórházat és szeretetházat is működtetett.

A 18. század végén konbonyhc3a1d-137zerválódott a – katolikus, evangélikus és zsidó – felekezeti egyensúly az 1782-ben mezővárosi rangot is kapott településen. Az egyensúly a 19. század derekáig megmaradt. A zsidóság lélekszáma 1857-ben érte el Bonyhádon a 2351 fős maximumot, Ezt követően felerősödött a zsidóság nagyvárosokba történő letelepedése. 1840-től rendelkeztek azzal a joggal, de a bonyhádi zsidók néhány évtizedig nem éltek ezzel. 1850 előtt – Pest, Pozsony és Pápa után – a negyedik legjelentősebb hitközség a bonyhádi volt Magyarországon. A közösség életében nagy megrázkódtatást okozott a hitközség (államilag is elismert) ortodox és neológ ágra való szétválása 1868-ban.

A helyi munkamegosztásban főként a kereskedelem fejlődött látványosan: a német gazdák és iparosok termékeinek értékesítését az évezredes tapasztalatokkal rendelkező zsidóság végezte el (a legnagyobb hatékonysággal). A földesúri jogosítványok haszonvételével, bérlésével a zsidók az uradalmi termelvények készpénzre váltását végezték el, amivel a kereskedelmet és a készpénzügyleteket lendítették fel. Az így felhalmozott tőke, pedig az iparosítás megindulásához, a fejlett hitelszervezet kiépüléséhez vezetett. Bár a zsidóság vallásából – és az abból következő életmódból – adódóan elkülönült életmódot folytatott, ennek ellenére súrlódásmentes légkört tudott kialakítani más csoportokkal. Több évszázados tapasztalattal rendelkeztek az együttélés – saját szempontjukból a túlélés – terén, és amíg a magyarországi politikai légkör az asszimilációnak kedvezett az első világháború végéig, addig a bonyhádi zsidóság zavartalanul üzletelhetett a maga és az egész térség javára.

Ez a politikai légkör változott meg az első világháborút követően. A Magyarországon hatalomra jutott „keresztény-nemzeti” kormányzat a forradalmak hatására, illetve a középosztály egzisztenciális gondjainak megoldására az antiszemitizmus eszközéhez és az adminisztratív korlátozásokhoz nyúlt, feladva a polgári jogegyenlőség elvét: 1920. – Numerus Clausus, 1938. – első zsidótörvény, 1939. – második zsidótörvény, 1941. – harmadik zsidótörvény, kisegítő munkaszolgálat. A zsidótörvények által korlátozott bonyhádi zsidóság létszáma a második világháború kitörésekor 1159 fő volt. 60 százalékuk az ortodox hitközséghez tartozott, 40 százalék a neológhoz. A munkaszolgálatra behívott férfiak kivételével létüket nem fenyegette veszély 1944. március 19-éig. A bonyhádi holokauszt krónikája:

1944. március 19. A német csapatok bevonulása.

1944. április 3-án sárga csillaggal jelölték meg a zsidó üzleteket. Egyes fogyasztási cikkeket, például rádiókat, fényképezőgépeket be kellett szolgáltatni. A zsidók számára éjszakai kijárási tilalom, valamint lakhelyelhagyási tilalom lépett életbe.

1944. április 5-én elrendelték a sárga csillag viselését.

1944. április 11.-vel megkezdődött a bonyhádi zsidóság „listázása”.

1944. május 5-én feloszlatták a zsidó egyesülteket.

1944. május 11. és 15. között gettósították Bonyhád, valamint a környékbeli falvak – Aparhant, Bátaszék, Kéty, Kisvejke, Tevel, Zomba – zsidóságát. A két bonyhádi gettóban összesen 1344 embert gyűjtöttek össze, ebből körülbelül 1180 bonyhádi lakos volt.

1944. július 1. és 2. között a két bonyhádi gettót kiürítették. Az elhurcolt zsidókat Pécsett a Lakics-laktanyában „pihentették” néhány napig.

1944. július 6-án a Lakics-laktanyából bevagonírozták a bonyhádi zsidókat.

1944. július 9-én a transzport megérkezett Auschwitzba. A vészkorszakban 1100–1300 völgységi zsidó pusztult el.

A háború befejeződésével a haláltáborok túlélői – 49 nő és 5 férfi – és a volt munkaszolgálatosok, az ország más tájairól idekerült társaikkal együtt, újraalapították mindkét zsidó hitközséget. Létszámuk 1946-ban 205 fő, 1949-ben 286 fő volt, 178 az ortodox, 108 a neológ hitközség tagja volt.

A kiskereskedelem és az iskolák államosítása nyomán 1949 és 1956 között a bonyhádi zsidóság nagy része – legálisan vagy illegálisan – kivándorolt Izraelbe. A neológok már 1950-ben nem tudták a minjánt (a zsinagógai imádkozáshoz kötelezően szükséges tíz fő férfit) kiállítani. Az utolsó nagyobb csoport 1956 decemberének elején távozott Bonyhádról Ausztrián keresztül Izraelbe illetve az Egyesült Államokba. A 2001-es népszámláláskor 4 fő vallotta magát az izraelita felekezethez tartozónak magát.

Neológ zsinagóga

Az első imaházat Bonyhád első rabbija, R. Jichok ha-Lévi Spitz építtette, aki 1746 és 1768 közt működött Bonyhádon. A templom azonban csak ideiglenes épület lehetett, mert 1782-re vonatkozó leírások szerint a bonyhádi zsidóknak nem volt önálló templomuk, a Perczel-családtól béreltek helységet az istentisztelet céljára. Ábrahám Jehuda Léb Freistadt rabbi 1794-ben gyászdalban siratta el a tűzvészben elpusztult zsinagógát. Az új zsinagóga építése már 1795-ben megkezdődött. 1801-ben a közösség szerződést kötött a Perczel-uradalomnal, és a templom céljára épületet vásároltak tőlük. A régi templomhelységet átengedték a talmudegyletnek. Egy 1807-es összeírás szerint az említett két zsinagóga mellett még egy magánháznál is folyt istentisztelet. A művészettörténeti kutatás szerint a ma is álló zsinagóga az 1794-ben épült zsinagógával azonos, amit 1868 óta a neológ (kongresszusi) hitközség használt. Műemléki szempontból ez az ország egyik legjelentősebb zsinagógája, ma is őrzi 18. századi állapotát. Jelentősebb átalakítást 1896-ban végeztek rajta: a nyugati homlokzathoz egy karzatfeljárót építettek és a veszélyes repedések megszüntetése miatt felújították az egész épületet. Az újraavatás emlékére az előcsarnokban márvány emléktáblát helyeztek el. A nagyon leromlott állagú épület felújítási munkálatai 2002 áprilisában kezdődtek el.

Ortodox zsinagóga

Bonyhád ma is álló másik zsinagógája 1924-ben épült az ortodox hívők számára. A bejáratnál táblák tudósítanak a telek adományozójáról (Káháne Áron), az építőről (Krausz Salamon) és egyéb adományozókról. Ez a zsinagóga ma már csak épülettömegében idézi múltját. Felirataitól, díszítéseitől, szakrális jellegétől megfosztva bútorraktárként működik. Feliratok sem láthatók már rajta.

Temetők

9070-1-bhadzsid006Bonyhádnak ma két zsidó temetője van. Az 1768 előtt létesült a neológoké lett később. 1768-ban bővítették, majd 1783-ban ismét nagyobbították. A zsidók akkori rendkívüli helyzetét mutatta, hogy a temető közvetlenül a katolikus sírkert mellett helyezkedett el, attól csak egy fal választotta el. A falat Kliegel Ignác építette 1800-ban, amikor megengedték, hogy a katolikus temetőig terjedjen a zsidók temetője. Az országos gyakorlat ezzel szemben általában az volt, hogy a zsidóknak csak a településen kívül, a katolikus temetőtől távol volt szabad temetkezniük. A halottasházat 1793-ban felújították. 1820-ban a temető udvarán kórház jellegű szegényházat emeltek, amit 1868-ban felújítottak. A temető fekvése nem volt túl szerencsés, ezért 1846 óta támfallal próbálták megakadályozni a sírok kimosódását a meredek partoldalból.

Wolf Boskovitz a híres bonyhádi csodarabbi sírja (az egymásnak támasztott kőtábla közé – zsidó szokás szerint – kéréseket dobtak). A 18. század végén Pesten, majd 1809-től haláláig, 1818-ig Bonyhádon volt rabbi.

percel mor haza bonyhad

A „bonyhádi lovag” Perczel Mór (1811. november 11. – 1899. május 23., Bonyhád)

Tolna megyei földbirtokos, honvédtábornok, az 1848–1849. évi szabadságharc egyik katonai vezetője. Nevelője, Vörösmarty Mihály volt. 1848 áprilisától a Batthyány-kormány belügyminisztériumának tanácsosa, országgyűlési képviselője volt.

holokauszt-emlekmu-leleplezese-bonyhad-1404370765Az 2014-ben felavatottt bonyhádi Holokauszt emlékművön 1221 áldozat nevét örökítették meg.

Az előadást a Bonyhádi Művelődési Ház felújítása miatt, Szekszárdon a Garay János Gimnáziumban tartjuk meg.

Advertisements